„A háta mögött focistafeleségnek hívták” – Wellor a Tisza-kongresszus előtt lepte meg új dallal Magyar Pétert (VIDEÓ)

A netzenész újragondolta kicsit a Hej, Vargáné! című dalt.

Ferenc pápa virágvasárnap a Krisztus passiójára és vértanúhalálára emlékeztető vörös színű miseruhában a Szent Péter-bazilikában. A Vatikáni Rádió magyar adásának beszámolója szerint a szentatya homíliájában felszólított: az idei nagyhéten tekintsünk fel a keresztre, hogy elnyerjük a rácsodálkozás kegyelmét. „Engedjük-e, hogy meghasson minket Isten szeretete? Miért nem tudunk már többé rácsodálkozni?” – tette fel a kérdést. Szerinte talán azért, mert hitünk megszokássá kopott, bezárkóztunk önsajnálatunkba, és hagyjuk, hogy megbénítson az elégedetlenségünk. Ferenc pápa hangsúlyozta, Isten velünk van minden sebünkben, minden félelmünkben, és győzedelmeskedik, de a győzelem a kereszt fáján valósul meg – utalva ezzel a virágvasárnap, nagypéntek és húsvétvasárnap összetartozására.